Nem maradnak... 2016.07.23.
...így a dolgok, csak az a szürke lehangolt, és most nem kérek az ilyen érzésekből. Nehéz kizárni, de mostanában elő került a "gyűlölök mindenkit és mindent" korszakom - ami rendben lenne, de ezeken a dolgokon változtatni úgy sem tudok, így próbálom a "leszarom" harmónikusabb énemet elővenni. Hamar felkapom az agyvizet, és agresszívváVé válok, amit próbálok elkerülni. Előttem áll az a nő akivé szeretnék válni, és az nem fér bele, hogy minden egyes ember aki csúnyán néz rám, beleül a gondolataimba, a haraggal és búval kézenfogva. Így tehát kerülögetem ezeket, de nehéz ha minden sarkon ők várnak.
Annnnnyyyiiii ötletem lenne az oldallal kapcsolatban, de lefoglal a lustaság. Te is hess innen! Hol van a kreativitás, a felbecsülhetetlen nemtörődömség és a jókedv ami simogat és átölel? Persze nem vagyok depresszív ( annyira ) mert felesleges. Kaptunk egy életet, kiélvezzük addig a napig amíg tudjuk, és ha annyiból fog állni az egész, hogy alszom eszem, felesleges. Aludni majd tudok eleget, csak kár, hogy álmok nélkül. bvah.
Ki kellene olvasnom a könyvtári könyveimet, jelenleg Agatha Christie - Öt kismalacát. Hisz imádom Hercule Poirot bácsit és az ő szürke agysejtjeit. No meg a sorozatot is, és hát ez az egyik kedvenc részem, und igen alá írom, azért is mert kicsit olyan élet van ebben a részben amilyet magamnak szeretnék. Nem nem azt, hogy a férjem félre kefélgessen...csak nézzétek meg, és nem is kell többet mondanom róla. Na, au revoir.
|