Vannak olyan filmek, s ebben az esetben animációs film, amit úgy érzem, szeretném hinni, hogy nekem készült. Amit soha nem unok meg, ami mindig képes belőlem kifacsarni egy-egy könnycseppett, ami a lelkemmel egy húron pendül. Igen, a Vándorló palota egy ilyen film. Miyazaki bácsi pedig minden egyes "munkája" egy kis szellő a nyári forróságban. Szerintem róla nem is kell nektek mesélnem, elég annyit, hogy tisztelem s becsülöm minden egyes művét. Howl és Sophie története az, amit nagyon mélyre elzártam, Sophie-val pedig teljesen azonosulni tudok. Ez egy olyan mű, amit 60 éves koromra is (soha nem élem meg) szívesen meg fogok nézni.

Ez nem a legjobb leírás, de ne is ez alapján nézzétek meg:
Sophie dolgos hétköznapjai az édesapjától örökölt kalapboltban telnek. Fiatal korához képest csak ritkán engedheti meg magának, hogy a közeli városba menjen egy kicsit szórakozni; ám egyik kiruccanása alkalmával találkozik Howllal, az elképesztően sármos varázslóval. Kapcsolatukat félreértve az irigy Puszta boszorkánya rettenetes átokkal sújtva Sophiet: 90 éves öregasszonnyá változtatja őt. A lány teljesen összetörve a pusztákba menekül, mígnem véletlenül Howl vándorló palotájára bukkan. Kilétét eltitkolva felveteti magát takarítónőnek a palotába. A rejtélyes és energikus hölgy rövidesen élettel tölti meg az ódon kastély szobáit, melyben csak Markl, a varázsló pelyhes szakállú tanítványa, és a házat kormányzó tűzdémon, Calcifer lakik. Ez az a hely, ahol Sophie végre kibontakoztathatja tehetségét, és különleges csodákra lesz képes. Közös történetük Howllal talán még csak most kezdődik. PORT.HU