Mostanában rám jött ez a "menjünk ki a természetbe sétálgatni, piknikezni meg a többi" dolog. Jövőhéten megyek 2 várat is látogatni, majd el akarok menni egy arborétumba, hisz gyerekkoromban voltam utoljára. A csodaszép frissen nyíló virágok, és a zöldelő fák látványánál jelenleg nem tudok szebbet és  jobbat. Imádom a tavaszt. Még nincs dögmeleg.... minden új életre kél, amiben mi is megpihenhetünk, megállhatunk egy percre, körbenézhetünk és egy mély szippantással ( müslinca és trágyaszag mentesen ) ledobhatjuk egy ici-pici kis időre az élet gondjait. Most lehet túlzásnak mondani, de a nagy rohanásban jó dolog elmerülni az apró részletekben. Ahogy ma kiléptem a lépcsőházból, pár métert megtéve, az ibolyák lilasága köszöntött engem. Szedtem volna belölük egy kis csokrot mint régen, és anyum orra alá toltam volna, de mivel így is majdnem késésben voltam...tehát igen...legközelebb leszarom, odamegyek és elidőzöm ott egy kicsit. Észrevettétek, hogy milyen értelmetlen és rövid bejelentkezésekkel jövök mostanában? Nagyon nincs kedvem semmihez, csak az új pihe-puha takaróm alá bújni és szundizni egy nagyot. Hétfőn reggel már majdnem elindultam itthonról mikor a kedves főnököm hív, hogy helyettesítenem kellene ma meg holnap. Nem igazán értettem mit mondott..így nyomatékosan megkérdeztem: MOST? Igen, elfelejtett szólni, és általában reggel már fél8-ra ott vagyok, hogy időben lepakoljam a dolgokat. Legközelebb én is elfelejtek bemenni. rotty.